Kíváncsi lettem

ausztriai állásajánlatok

ausztriai állásajánlatok

Az egyik ismerőssel folytatott beszélgetések bogarat ültettek a fülembe, és az egyik szabad estémen elkezdtem körülnézni, hogy az én szakterületemen milyen ausztriai állásajánlatok vannak. Kíváncsi voltam, hogy találok-e olyat, ami miatt kísértésbe esnék, hogy megpályázzam. Nos, az eredményeim vegyesek lettek. Egyik részről az átlag teljesen nyilvánvalóan az itthoni színvonal fölött van. Mind fizetésben, mind pedig az egyéb feltételek terén. Viszont a több órányi nézelődés alatt körülbelül öt olyan álláshirdetést találtam, ami komolyabban elgondolkoztatna, ha úgy döntenék, hogy ki akarok menni dolgozni Ausztriába. Ebből pedig vagy arra tudok következtetni, hogy odakint is szerencsével lehet csak kiemelkedően jó ajánlatokat találni, vagy egyszerűen az osztrákoknál máshogy működnek az olyan magas minőségű állásajánlatok, mint nálunk. Teszem azt, a cégen belülről próbálják meg először betölteni ezeket a pozíciókat, vagy például kizárólag fejvadászcégeknek adják ki ezeket a lehetőségeket. Mindenesetre arra jutottam, hogy nem csábítanak az ausztriai állásajánlatok, hogy fontolóra vegyem a kint dolgozást. A múltkoriakban leírt érveim pedig még azt a halvány érdeklődést is elnyomják, amit egyébként azok az összegek keltettek, amiket a néhány prémium álláshirdetésben láttam. Ráadásul ez az egész keresgélés csak egy elméleti dolog volt, de legalább gazdagabb lettem némi tapasztalattal.

Tovább olvasom