Legmodernebb konyhabútorok már beépített konzolokkal

Általános iskolás fiam pont abban a korban van, amikor másról sem tudnak beszélni a szünetekben, mint a játékokról – van, akinek számítógépe van otthon, vannak, akik valamilyen konzolon játszanak, de egyikük sem tud elszakadni a témától. Természetesen ehhez hozzátartozik az is, hogy állandóan le akarják körözni a többieket, ezért a szülők se maradnak teendő nélkül: ki tudja megvenni a jobb játékot a fiának vagy ki varrja neki a jobb farsangi jelmezt?

Sajnos az osztály leggazdagabb gyerekét senki se tudja leelőzni, mivel az ő szülei szinte mindent megtesznek, hogy neki legyenek a legmenőbb játékai. Ez be is bizonyosodott akkor, amikor a születésnapi bulijára áthívta az egész osztályt, csak hogy bemutassa új szerzeményét: az újonnan felújított konyhájukban egy játékkonzol is helyet kapott a konyhabútorba építve!

A gyerekek azonnal körbeülték a konyha falára felszerelt tévét, és ámulva nézték a szekrényben található konzolt, a szülőket azonban inkább a konyha többi része nyűgözte le. A felújítás során csodálatos konyhát sikerült létrehozniuk, amiben minden egyes bútornak külön figyelmet szentelhettek a tervezés során, és gondosan válogathatták őket össze. Mikor volt egy kis szabadidőnk a gyerekektől, meg is kérdeztük a szülőket, hogy hogyan zajlottak a munkák.

Ők azt mondták, hogy már nagyon régóta tervezték a konyhafelújítást, mert ez volt a lakásuk egyetlen pontja, amit még nem sikerült modernizálni. A munkák nagyrészt a konyhabutorom.hu oldal segítségével végezték, mivel itt találtak olyan szakembereket, akik a legjobban értettek a konyhák ideális elrendezéséhez, és ki tudtak találni egy olyan egységes stílust, amivel az egész helyiség felruházható lett.

A végeredményt leginkább két szóval lehet leírni: gyönyörű és modern, és vélhetően ez is volt a céljuk az építkezés alatt. Bár nem kérdeztünk rá, de sejtettük, hogy az összes konyhabútor egyedi gyártású. Ezt már csak az is valószínűvé tette, hogy nem egy 240 centiméteres fix konyhabútor került beépítésre, hanem a nagy konyhájukba ennél sokkal nagyobb kellett, ráadásul, mivel a családjukban mindenki magas volt, valószínűleg egyedi, magasított kivitelbe is beruháztak. Ezt onnan is sejtjük, hogy részletezték, hogy a konyhabutorom.hu csapata is azt ajánlotta nekik, hogy ne ruházzanak be olyan bútorokba, amik nem az ő méretükre való, mert a hátfájás és a vele járó kényelmetlenségek elkerülése miatt kifizetődőbb lesz hosszú távon az extra beruházás.

Az összes bútor cseresznyefából készült, ami egyértelműen a legmagasabb árkategória a konyhabútorok közt, de a legszebb és legtartósabb is, így megértem, hogy ezt választották. Valószínűleg laminált faforgácslappal vagy MDF konyhabútorral be se érték volna, és rögtön a fára terveztek.

Meséltek arról is, hogy milyen egyéb dolgokat vettek figyelembe a konyha megtervezésekor és a konyhabútorok kiválasztásakor: minden szekrény és tárolóhely mérete és belső rendszerezése ki volt már találva tervezési időben, mivel úgy gondolták, hogy ez is befolyásolja, hogy miből mekkorát kell vásárolni, és melyiket hova kell rakni. Ebben teljesen igazuk is van, és pont olyan szempont, amire én korábban nem is figyeltem volna magamtól, de beláttam, hogy valóban kényelmesebb lehet a konyha, hogyha úgy készül, hogy minden alapanyaghoz kényelmesen hozzá tudjak jutni.

Az pedig, hogy az egyik szekrénybe egy konzol került, és a falra egy tévé, már csak egy kis plusz ahhoz, hogy igazán modern konyhájuk legyen, és csak amolyan szórakozási lehetőség a gyereknek. Bár azzal a részével nem értettem egyet, hogy szükséges lenne a gyereknek egy pár százezer forintos szórakozás a gyereknek a konyhába, az ötletet értékelni tudtam, mivel tényleg nagyon egyedien nézett ki a megvalósítás.

Félve kérdeztük meg, hogy és mégis mennyire lehet becsülni egy ilyen felújítást, ha valamelyikünk bele akarna vágni hasonlóba. Meglepődve hallottuk, hogy az olyan tételektől eltekintve, mint a játékkonzol, egészen reális árakat mondott az anyagok minőségéhez képest. A szakemberek segítségével ugyanis könnyen össze tudtak gyűjteni minden konyhabútor akciót és a legjobb helyről szerezhették be a kiegészítőket is. Az egyedi konyhabútorhoz pedig el tudták intézni, hogy a korábbi, szintén nagyon jó minőségű szekrényeiket be tudják számítani – még ha nem is olyan olcsó volt így, mintha csak felújították volna, azért így is meglátszott a számla végösszegén.

Hogyha ilyen jó minőségű konyhát ilyen kedvezményesen fel tudnak szerelni, akkor vajon mi lehet a helyzet egy egyszerű felújítással? Talán ez lehet az a gondolat, ami miatt, amikor a fiam beszállt a kocsiba hazafelé menet, és megkérdezte, hogy ugye mi is csinálunk ilyen konyhát, azt mondtam neki, hogy igen – még ha valószínűleg nem is ugyanarra gondoltunk.