Egy videojáték miatt kezdtem el motorozni?

Tudjátok, az a típus vagyok, aki középiskolában kezdett el magára találni. Általános iskolában, mikor alsós voltam, nem könnyen szakadtam el otthonról. Úgy is mondhatnám, nagyon nehezen váltam meg a reggeli meséimtől és a kakaómtól. Az iskolát fölösleges nyűgnek éreztem, hiszen amint hazaértem, úgyis ott folytattam, ahonnan elszakítottak a szüleim reggel, mikor elvittek iskolába: a meséimmel. Persze ez csak alsós koromban volt jellemző, végül nem maradtam az a mesenézős típus; hanem mint minden rendes ’90-es években született fiatal, én is elég gyorsan rátaláltam a videojátékokra. Nem volt egyszerű akkoriban velem megtalálni a közös hangot, hacsak nem volt a beszélgetőpartnerem is belebolondulva a stratégiai játékokba és képzelte magát folyton egy lovagvár kellős közepére, ahol páncélos lovagoknak parancsolt, és együtt lovagolt velük a csatába. Volt egy barátom, aki átérezte ezt az életérzést, de aztán ő hamarabb kinőtt ebből a korszakból, mint én, így aztán elég sokáig magamra maradtam. De ahogy elkezdett rám hatással lenni a fölsős osztálytársam közössége, úgy változott meg az én ízlésem is. Így mikor megkaptam az első konzolomat, rátaláltam a szimulációs és a versenyzős játékokra.

Játszottam Forma-1-el, Colin Mcrae Rallyval, de még olyan őrült játékokkal is, mint amilyen a Flatout 2 és annak első része (amit azóta is imádok és javaslok mindenkinek kipróbálásra). Nagyjából akkoriban mikor elmentem gimnáziumba, találtam meg végül azóta is legkedvencebb versenyzős-szimulációs játékomat, a Forza Motorsportot. Ez az a játék, ami végül elindított azon az úton, amelyen most is vagyok. Emiatt a játék miatt (is) kezdtem el rajongani a motorozás és a versenyzés iránt. És pláne a motoros életérzés és ruhák iránt.

Őszinte lelkesedéssel és ámulattal viseltetek a motorok iránt. Persze osztálytársaim és szüleim sem nagyon hittek nekem, mikor elmondtam, hogy motorozni akarok. Azt hitték, hogy ez csak múló szenvedély, amelyen gyorsan túl leszek majd a saját és az ő érdekükben is. Hiszen tudták nagyon jól, amit mindenki tud, hogy motorozni nem egy életbiztosítás. Ami azt illeti, nem is nagyon szeretnek motorosoknak életbiztosítást adni. Valamiért.

Amint lehetőségem nyílt rá, elkezdtem motorozni tanulni. A legelső motoros kategóriára a jogosítványt már 16 éves korban meg lehet szerezni és el is lehet kezdeni „csapatni” a kis robogónkkal az első motoros dzsekimben, ami akkoriban még csak egy farmerdzseki volt. De felvettem hozzá egy napszemüveget és vagánynak éreztem magam. Akkoriban már kezdtem magamra találni a középiskolában is. Elkezdtem szépen beilleszkedni a többi fiú közé, bár kicsit azért mindig kilógtam a sorból. Valami maradt belőlem abból a kisfiúból, akivel nem nagyon lehet mit kezdeni egy társas viselkedésben.

Akkoriban ráadásul a rockos korszakomat éltem át. Bármit megadtam volna egy olyan bőrdzsekiért, amilyet régen, a ’70-es, ’80-as években hordtak. Egy ilyen darabnak az árát sem tartottam szem előtt, mert úgy éreztem egyszerűen szükségem van egy ilyen példányra. Utánanéztem, hogy egy mai, rendes bőrdzseki mennyibe kerül. Ezen az oldalon meg is találtam álmaim bőrdzsekijét. Nem maradtam a videojátékokban, megvalósítottam az álmomat és az azokban megtalálható virtuális alteregóimat. Ott úgy öltöztethettem fel a karaktereimet, ahogyan csak akartam. Most már a valóságban is megtehetem, hiszen felnőttem, pénzt keresek, amit arra költök, amire csak akarok. És én motoros cuccokra akarom költeni.